Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Mester utca

hvg.hu Itthon

Pár hétre elfelejhetjük a fővárosi 1-es villamos egy szakaszát, szombaton indul a vágányzár

A 4-es, 6-os mellett szombattól egy másik forgalmas budapesti villamosvonalon, az 1-esen is pótlóbuszokra kell átszállniuk egy szakaszon az utasoknak, mert felújítják a pályát. A Puskás Ferenc Stadion és a Közvágóhíd között dolgoznak majd, ezen a szakaszon a néhány évvel korábbi korszerűsítés idején csak a megállókat építették újjá, a sínekhez akkor csak a Kőbányai útnál nyúltak.

hvg.hu Autó

Félelmetesen dülöngél a 4-es, 6-os villamos a Mester utcánál – videó

A fővárosi 4-es, 6-os villamosok utasai a sebességkorlátozásból és a rázkódásból könnyen észrevehetik, ha a szerelvények olyan pályaszakaszra érnek, ahol halaszthatatlan a felújítás. Az autósok pedig már láthatják is a dülöngélő szerelvényeken, amikor lepukkant vágányokon döcögnek át.

hvg.hu Bűnügy

Megverték az 51-es villamos vezetőjét a Mester utcánál

Szombaton délután öt órakor két férfi bántalmazta az 51-es villamos vezetőjét a jármű Mester utcai (Ferenc körút) végállomásán. Az ismeretlen támadók elmenekültek, a jűrművezetőt a mentő kórházba szállította - közölte a BKV. A BKV és a BKK vezérei negyedmillió forintot ajánlanak fel a nyomravezetőnek.

HavariaPress Bűnügy

Elfogták a Mester utcai lövöldözőt

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki néhány napja több lövést adott le fekete Mercedeséből a főváros IX. kerületében. A lövöldöző családi problémáira hivatkozott kihallgatásán.

hvg.hu Napi merítés

A BKV átlépett a XXI. század küszöbén

A BKV lépett egy merészet, és több európai nagyváros mintájára a 21-es villamos vonalán, a Mester utcában műfűvel fedte be a villamosvonal egy részét, amely több szempontból is előnyös - olvasható a Belváros, Budapest blogon.

MTI Itthon

Kiraboltak egy lottózót a IX. kerületben

Kiraboltak egy lottózót szombat délután a főváros IX. kerületében, a Mester utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.

Putyin észak-koreai pártfunkcionáriust fogadott Moszkvában

Putyin észak-koreai pártfunkcionáriust fogadott Moszkvában

Harmincan felmondtak a Kolibriben az új igazgató miatt, áprilisban működésképtelenné válhat a színház

Harmincan felmondtak a Kolibriben az új igazgató miatt, áprilisban működésképtelenné válhat a színház

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Orbán: Zelenszkij nem akar békét, legalábbis azokkal a feltételekkel nem, amelyekkel Amerika akarja

Orbán: Zelenszkij nem akar békét, legalábbis azokkal a feltételekkel nem, amelyekkel Amerika akarja

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

A címlapról ajánljuk